Érdi csatornázás 2011.11.03.

 

Vannak olyan utc­ák, ahol már elkezd­õd­ött az elkészült  c­satornaszakaszok átvétele, máshol még gõzerõvel építik a szennyvízc­satornát az utc­ákban. Ed­d­ig több kilométernyi c­sövet fektettek le. Az id­ei építések után várhatóan jövõre következik a legintenzívebb idõszak.

A csatornázási program haladásáról, az aktuális kérdésekről Simó Károlyt, a csatornamû‑társulat elnökhelyettesét kérdeztük.

– Hogyan haladnak a csatornaépítők? Milyen tapasztalatokat gyûjtöttek az első időszakban?

– A kissé nehézkes indulás után úgy tûnik, a kivitelező vállalkozók belelendültek, és most már a hetente megtartott kooperációs megbeszéléseken arról tudnak beszámolni, hogy egyre több utcában építenek. Vannak olyan utcák, ahol elkészültek az építéssel és már a kamerás vizsgálat folyik; év végéig több szakaszt szeretnének átadni. Úgy látom, hogy ha a többi közmûvel (elektromos, gáz, stb.) sikerül felgyorsítaniuk az egyeztetéseket, zökkenőmentesebb lesz az előrehaladás.

– Az elkészült szakaszokon mikor köthetnek rá a lakók?

Az, hogy egy adott utcában a földben van a csatorna, még nem jelenti azt, hogy azonnal használni is lehet. Még ezután következik a mûszaki átadás‑átvétel, a próbák, és rendelkezésre kell állnia a teljes hálózatnak az átemelőkkel, szennyvíztisztító kapacitással, hogy az elkészült hálózat szennyvizet fogadhasson. Kifejezetten kérjük, hogy senki rábeszélésére ne hallgassanak, ne kössenek rá a beruházó Társulás által megküldött rákötési engedély előtt, mert ez nemcsak szabálysértési eljárást von maga után, hanem hátráltatja is a munkánkat a próbák alatt.

– Mikor állítják helyre az utcákat?

– A csatorna lefektetése után csak ideiglenes helyreállítás van. 

Tapasztalatból tudom, hogy az ezt követő pár hónap egy nagyon nehéz időszak az utca lakóinak, leginkább a szilárd burkolattal nem rendelkező utcákban, főleg most, az őszi‑téli időszakban. Ilyenkor bizony előfordul, hogy sár van és nehezen járható az utca, amelyért előre elnézést és megértést kérünk! Az előírt konszolidációs időszak több hónap, ezt ki kell várni, hiszen a megmozgatott talaj ellenkező esetben megsüllyedhet.

– Hogyan történik majd a belső hálózatok kiépítése, átvétele?

– Megtörtént az első olyan eljárás, amelynek során azokat a kamarai regisztrációval rendelkező mérnököket akkreditálták, akik jogosultak a belső hálózatot megtervezni és az elkészült munkát át is venni. A lista megtalálható a Csatornamû Társulat honlapján, illetve az Érdi Újságban is közöljük.  (A lista jelen oldal alján olvasható. – a szerk.) A terveztetés kötelező, az udvaron belüli építést azonban akár maga a tulajdonos is elvégezheti vagy szabadon eldöntheti, hogy kit bíz meg ennek kivitelezésével. Azt azonban javasoljuk, hogy nagyon körültekintően járjanak el, amennyiben meg kívánnak bízni bárkit is! Legalább három cégtől kérjenek ajánlatot, és lehetőség szerint fogjanak össze a szomszédokkal és együtt keressenek kivitelezőt.

Én már beszéltem több olyan utca lakóival, akik összefogva ez első kapott ajánlat feléért‑egyharma‑dáért végeztették el a telken belüli munkákat. A tapasztalatok szerint tehát nagyon megéri összefogni!

 

Forrás:Érdi Újság

Vissza